2011. január 24., hétfő

Az első 3 nap a családdal…

Péntek volt ugye az első teljes nap, amit a családdal töltöttem, vagyis csak inkább Karennel a host anyámmal, mert a lányok suliban voltak. Mondták, hogy reggel addig alszom a meddig csak akarok, de azért én felkeltem, már csak azért is, mert még a biológiai órám nem ált át  a helyi időre, így minden éjjel fent vagyok  olyan hajnali 2 felé, mert az ugye otthon reggel 8. Na mindegy biztos megszokom majd, hogy mikor kell aludni és mikor kell fent lenni. Délelőtt itthon voltam és a régi au pair lány megmutogatott egykét dolgot. Nem jegyeztem meg mindent de próbálkoztam J. Karennek el kellett mennie egy meetingre Lara iskolájába, de mondta, hogy utána megyünk bevásárolni, meg telcsit venni nekem. Igazából telefonszámom már lesz keddtől mert a Nidchy (régi au pair) akkor utazik haza, de a host anyám azt mondta, hogy vesz nekem egy új telót hozzá. Be is mentünk a  boltba, de mondták, hogy ha vár február 1-ig akkor nem kell fizetni az új telefonért… ez ilyen hűségidős dolog mint nálunk… lényeg február elején kapom az új telefonom.
Ezután elmentünk bevásárolni, ahol Karen nagyon aranyos volt, mert mindenhol mondta, hogy csak tegyem a kosárba azt a gyümölcsöt, zöldséget, kenyeret joghurtot… bármit amit szeretek enni, nem kell azt ennem amit ők, csak mondjam meg mindig neki, hogy mi van fogyóban és mit hozzon még. Elmentünk kocsival a lányok iskolája felé is, hogy tudjam hol van, ha esetleg lekésik a buszt vagy bármi más okból értük kell mennem, valamint hétfő reggelente Emily-nek (a kicsilány) Gym Club-ja van ezért 7:35-re el kell vinni kocsival. Amúgy busszal jár ő is és Lara is. Délután megjöttek a lányok, itthon voltunk és játszottunk. Szombat reggel Lara-t elvittük suliba, mert egész napos valami személyiségfejlesztős tréningje volt. Aztán kicsit Karen megmutatta a környéket, elmentünk kávézni és muffin-t enni J. Délelőtt kérdezte, hogy vigyáznék e két órát Emily-re ha úgy is itthon vagyok, mert akkor nem vinné magával a körmöshöz…mondtam persze úgy is itthon vagyok.  :)  A kiscsaj amúgy ha nem szólnék neki néha hogy valami mást is csináljon egész nap játszana az Ipod-ján.  Ja igen ez itt természetes, hogy a gyerekek Ipad-dal, blackberry-vel és Iphon-nal rohangálnak. Délután elmentünk meglátogatni Karen egyik barátnőjét… természetesen fullos ház 3 kocsi az udvaron. Náluk voltunk, képzeljétek azt mondták hogy egész jól meglehet érteni amit mondok, nagyon kis happy voltam. Bár hozzá teszem, hogy valószínű a mostani au pair lányhoz hasonlítottak aki thai és én is néha alig értem még most is az angolját pedig 2 éve itt van. Ezzel a házaspárral menünk vacsizni is. És tudjátok csak úgy mint a filmekben, begurulsz a parkolóba, sofőrnek odaadod a kocsit a sofőr beáll, és majd visszafele kihozza az autód. Nagyon komoly volt, és szerintem nem egy fullos étteremben ettünk, mármint hogy itteni mércével
az étteremben ahol vacsiztunk a host anyámmal és Emilyvel

Vasárnap Lara megint suliban volt délelőtt, Emily-t pedig délutánra vitte Karen a barátnőjéhez játszani, estére vagyis négyre pedig Karen másik barátnői jöttek vendégségbe. Bemutattak mindenkinek, de úgy gondoltam, hogy most inkább vissza húzódom a szobámba. Egy kicsit meg is vagyok fázva, iszom a kis otthoni neocitránomat… nem vágytam a társaságukra. Karen este megint elment egy 2 órácskára. Addig adtam a gyerekeknek vacsit (sült pipi volt, Karen megcsinálta mielőtt elment)és megfürdettem a picit. Mire feküdniük kellett már anyuka is hazajött.
 Amúgy tök jó a lakás elosztása ugyanis a szobám mellett van egy nagy nappali amit esténként csak én használok, mert ők felmennek korán főleg 7köznap az emeletre aludni. Vasárnap este néztem is egy kis Született feleségeket. A lenti fürdőt is csak én használom,ami szintén a szobámmal szemben van.  
Ja és nem tudom ti hogy vagytok vele de én nem értettem, hogy két ekkora gyerek mellé miért is kell au pair… na most ezt megosztom veletek: Emily (10 éves múlt): meg kell etetni ha azt akarod hogy haladjon a dolog, igen jól értitek kanállal, a nagyobbik Lara (14) pedig még szopikázza az újját, mint egy kisbaba a tv előtt… Na remélem már értitek! Amúgy ez itt biztos nem gáz de nekem furi volt, mint még pár dolog (pl Emily nem sétálhat el egyedül a buszmegállóhoz és vissza ami 2 percre van tőlünk)… de itt biztos ez a normális J, és ha nekik jó akkor nekem is. Már eleve úgy jöttem, ki hogy megfogadom Csilli tanácsát: sose felejtsd el hogy nem a te gyerekeid ! Szóval én nem akarok itt dolgokon változtatni ha az anyjuknak jó, hát nekem is. Most elkezdődött az első rendes „munkás hetem”… remélem jól alakulnak majd a dolgok. Majd mesélek..
És pár kép az új életemből:
itt lakom :)

és újabban ezzel járok :) 


millió pusz Nektek
Dóri

6 megjegyzés:

  1. Dóri!!

    Nagyon jó a család! Emily rettenetesen aranyos:) Mármint így a képen! Először én sem értettem, minek is nekik au pair, és furcsálltam is, mivel 2 nagy gyerek van de kb. semmi dolgod nem lesz legalább!!!:)

    Nidchy nem visz el ott a környékbeli aupaireknek bemutatni?? Már bandáznod kéne lassan:) És várom minden nap a bejegyzésed!Megvallom kicsit olyan érzés mintha ott élnék veletek, tudod miért:))) És ez az érzés most nagyon jól jön:)

    Puszillak

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Hallottam/olvastam már, hogy kint elég éretlenek a gyerekek, de hogy ennyire? Hirtelen az jutott eszembe, hogy az amerikai filmekben mindig az van, hogy egyedül mászkálnak a gyerekek, mindenfélébe belekeverednek stb. Oké film, és nem a való élet, de egy kicsit reálisabb kép is lehetne a filmvásznon.
    Jól látom, hogy az anyuka fehér, a kislány pedig...? És az apuka? Hogy is van ez? :)
    Jobbulást!

    Üdv: Évi2

    VálaszTörlés
  3. jajj de irigykedem?

    amúgy kint mindenki ilyen nagyobb kocsival járkál,vagy van azért olyan is ami kisebb, kis kerek, formás? :D

    VálaszTörlés
  4. Sziaaaaa!!! Nagyon jó olvasni a soraidat, remélem lesz minden nap beszámoló plusz képek is :) Örülök, hogy minden ok Veled, érezd jól magad! Írok majd mailt :) Pussz :)Linda

    VálaszTörlés
  5. Juca: Nidchy-nek sem volt olyan sok barátnője, és akik voltak azok is többségében thai lányok. De amúgy hívott, hétvégén, hogy megy a citybe menjek vele, de elég durva lett volna ha egyből mikor megérkezem a családhoz lelépek két napra.... meg ő is búcsúzkodni ment nem annyira akartam zavarni, és mondta h hát ők ilyenkor nem is angolul dumcsiznak... szóval rám hárul majd a feladat, hogy "bandát" szerezzek magamnak. Az igazság az, hogy meg kell még tanulnom hogy mi merre van, mert mindenhova csak kocsival tudok menni... de majd alakul (és először most jó lenne meggyógyulni is :):)
    Évi2: igen jól látod, anyuka még csecsemő korában fogadta örökbe a két kislányt Kínából... apuka nincs, és bár nem kérdeztem rám de a lakásban nincs apukás kép, szóval szerintem nem is volt. De itt rengeteg az örökbefogadott gyerkőc.
    Dóri: itt a környékemen, mert hogy egyenlőre csak arról tudok nyilatkozni a családok többségének legalább az egyik kocsija ilyen nagy (nálunk mindkettő ekkora:))
    Linda:NAGYON várom a mailt!!!!... és nem hiszem hogy minden nap lesz mit mesélni, de majd igyekszem. Várom amúgy hogy kicsit jobb idő legyen, mert én baromira fázom itt egyenlőre... és aztán jönnek a felfedezős 7végék... arról lesz mindig mit mesélni:)
    Pussszzz

    VálaszTörlés
  6. Dóri, raksz fel a szobádról is képet? :)
    Remélem jobbra fordul az időjárás, itthon a hírekben is bent van New York állam a mínuszok miatt. Itthon sem jobb a helyzet, de legalább az élet nem áll meg pár centi hótól. Már nagyon várom a tavaszt!!! :)
    Emily tényleg cuki a képen, de azért az durva hogy etetned kell. Az én legkisebbem, Beatrice, 9 éves volt és úgy evett mint egy 3 éves (az étkezés után lehetett látni az arcán hogy mi volt a menü) és őt sem lehetett otthon hagyni, nem mehetett el egyedül a boltba. Ezért sajnáltam őt, mert tartottam annyira értelmes és okos kislánynak, hogy tudtam: fél óra alatt nem fogja magára gyújtani a házat vagy nem fog olyat játszani, hogy kiugrok az ablakon :) Sokszor ő is mondta, hogy kár hogy nem maradhat otthon, mert az egyik legjobb barátja, a szomszéd kisfiúnak ezt megengedik. Hát...ezt a szülők tudják, de azért érdemes lenne elgondolkodni azon is hogy miért is kell etetni egy 1O évest és miért szopja az ujját egy 14 éves tinilány.
    Remélem mész következő hétvégén a citybe és sok-sok képet fogsz csinálni. Öltözz fel nagyon! :)
    Puszik a pirospaprika és mákosguba országából :D

    VálaszTörlés