2011. április 26., kedd

A beígért képek a Brooklyn Botanic Gardenről

Számomra ez a vasárnap és ez a hely a nyugalom szigetét jelentette... és én is ezt a zenét hallgattam a fűben fekve :):)...




millió pusz :):)

2011. április 21., csütörtök

Újra nyugis 7köznapok és a csodálatos BBG…

Újra vége egy hétnek, ami azt is jelenti  számomra, hogy vasárnap múlt el pontosan 3 hónapja hogy elröppentem Bécsből. Két ellentétes érzésem van a dologgal kapcsolatban. Az egyik, hogy úgy érzem mintha csak tegnap lett volna, mikor még otthon pakoltam, és nem érzem még különösebben nagy hiányát az otthoni létnek. Másfelől viszont már az itteni dolgok kezdenek megszokottá válni.  Már nem érzem magamat csak turistának NYC-ben, hanem otthon érzem magam a városban… amit azóta is imádok, de már nem a döbbenet érzése van bennem ha Manhattanben vagyunk, hanem az a tudjatok, de jó érzés itt lenni. Természetes jelenségnek veszem a sárga taxit a Cityben és azt, hogy Long Island-en mindenkinek hatalmas terepjáróra van. Bár így a nyár közeledtével már hozzák ki a kis cabrio-ikat a helyiek…  Természetes, hogy  3-5 $ adok egy kávéért, a kereszteződés minden irányból stop táblás és érkezési sorrendben haladunk tovább, az hogy a „vallet parking”-ban a kocsiban hagyom a kulcsot… és még sorolhatnám. Szóval kezdem nem idegennek érezni magam, már megismernek a szomszédok, a kutya sétáltató ismerősök, az edzőteremben a kocsit leparkolók… szóval beszippantott a new york-i lét…De inkább a hetemről, mert én nem vagyok az a nagy eszmefuttatásokat levezető típus. J 

A gyerekek mindketten újra suliban, a kutya meggyógyult, egyszóval éljük újra a „nyugis” hétköznapjainkat. Továbbra is minden este azért becsúszik egy- egy kiabálás, a host anyám és a gyerekek között, de ez nálunk a család habitusából adódik.  Nem is emlékszem már, hogy írtam-e már nektek, hogy Taffy (a kiskutya) és én mekkora spanok lettünk.  Az már ugye kb  2hete kialakult ritmus lett, hogy az én szobámban alszik a kutya.  Ennek több oka is van, de nem is ez most a lényeg.  De eddig mindig úgy volt hogyha későn jöttem meg akkor felvitték magukkal az emeletre a kutyát és én amikor hazaértem lehoztam az én szobámba. Hétfőn este egyik este átmentem Larissához, hogy végre nekiálljunk aktívan szervezni a nyaralásunkat. Este olyan fél egy felé jöttem haza, és nem fogjátok elhinni, de a kutyus a szobámban volt.  Kérdezem reggel a host anyám, hogy mi történt, és mesélni, hogy mondták a kutyának, hogy akkor megyünk aludni, és a kutya lefeküdt a szobaajtóm elé és ott várt... ezért host anyám betette az ágyát, a kutya pedig szépen besétált és elment aludni. Ez azért is fura, mert eddig azért nem merték lent hagyni, mert állítólag sose maradt el egyedül… eddig.
A múlt hét történései közé tartozik még a fura, de leszögezném nem félelem érzése, ami bennem maradt pár napig... és még talán most is egy kicsit. A vasárnap reggeli újság címlapján olvastam először a John’s  Beach-i sorozat gyilkosról. Nem írnám le az egész story-t a lényeg,hogy tavaly december óta 8 hullát és még valószínűleg 2 másik ember maradványait találták meg ezen a beachen, ami körülbelül 10 percre van tőlem. A nyomozók szerint sorozatgyilkosról lehet szó, aki valószínűleg a környéken lakik. Akit érdekelnek a story részletei az könnyen megtalálja a neten (az origon is jelent meg egy cikk egyébként magyarul). Hozzátenném még egyszer nem félek, de érdekes amikor az ember nem nézi a CSI: NY-t a tévében, hanem ez a rideg valóság… és ezzel le is zárnám ezt a témát.

Amúgy egész héten elég sokat edzettem. Minden nap a fél délelőttöt az edzőteremben töltöttem… de nem kényszerből. Mármint hogy de igen, mert muszáj formába lendülnöm hisz mindjárt, itt a nyár és…. ki kell nézni valahogy ha az ember gyereke Miami Beach-re készül nyaralniJ Ja igen!!!!!!!!! Végre megvettük a repjegyet. Most már tuti helyem van , a június 24-én reggel 9:00-kor Miami International Aiport-on landoló gépen. El sem hiszem….  ez tényleg az álmok valóra válásának éve. De még álmomban sem gondoltam volna ezt mondjuk tavaly júniusban, hogy én idén júniusban Miami-ba nyaralok majd. Sőt.. még pár dolog tervben van, de a részletekről csak akkor ,ha már biztos lesz a dolog…

Szóval a hétköznapok a rendes kerékvágásban teltek. Edzés napközben, kávé Starbucks-ban Nicollal, egy kis shopping, esténként tali Larissával…. Sajnos már megint elég szar idő volt itt, szóval az esti hanging out-oknak még mindig nem jött el az ideje… lesz még itt jó idő. Legalább is nagyon remélem.  Péntek este úgy volt, hogy kicsit átmegyek Merrick-be találkozom a német lányokkal, de végül host anyám telefonált, hogy esetleg elmenne vacsizni egy barátnőjével ha nem gond…. Mondtam persze, hogy nem. Amúgy is házit kellett írnom, mert ugye reggel mentem suliba… Na igen a suli. A BMCC-n nem ajánlom senkinek az angol kurzust. Nem a tanárral van a gond igazából, mert ő jól akarja csinálni, de a többiek akikkel együtt vagyok… hát azok valami borzalmasak. A teljesség igény nélkül: arra nem képesek, hogy kinyomtassák a netről az anyagot, van egy mexicói takarítónő aki sötét mint az éjszaka, két német lány aki totál bunkó és átbeszélve rajtam dumálta végig az óra felét németül, egy japán lány aki totál nem ért semmit… na és ezt nevezik advanced level-nek. Szóval én nem ajánlom. Ha ide mentek csak az utazó kurzusaikat válasszátok… angolt ne itt akarjatok tanulni. Én azért próbálom kihasználni az alkalmat, hogy tanuljak valamit, de ebben a társaságban nem könnyű. Majd meglátom mi lesz május végén amikor végzek. Szombat délután taliztam Nicollal aztán irány vissza East VillageJJ… délután iszogatás és bárlátogatás, környék felfedezés volt a terv, de az időjárás keresztbe húzta a terveinket. Ugyanis olyan vihar lett, hogy az emberek dobálták el az esernyőiket, mert mindent kifordította a szél. Így miután megettük a kis frozen yoghurt adagunkat a kedvenc helyünkön, és sz..á áztunk hazafelé vettük az irányt. Elég korán volt, mármint csak olyan 7óra felé, és nálunk megint itt voltak a host anyám tesójáék, így Nicol hazajött velem Rockville Centre-be én gyorsan ruhát cseréltem mert tiszta víz lettem, és átmentünk hozzájuk filmet nézni. Ő körülbelül 20 percre lakik tőlem kocsival egy Flora Park nevű helyen. Még sose jártam arra, így nem mondom viharba (mert ide is elért mire mentem haza) nem kis kihívás volt haza vezetni. A 200 Cigaretta című retro film volt porondon éppen.  A család még fent volt mikor hazaértem, így velük is beszélgettem még egyet.

Közben azt múltkor el is felejtettem írni, hogy gazdagabb lettem egy új 4th generation ipod touch-al is.  Ennek köszönhetően szerezhettek tudomást arról a kedves facebook pajtások, real time-ban, hogy a vasárnap délutánt a Brooklyn Botanic Gardenben töltöttem. Egyedül mentem végül, mert Lari nagyon beteg lett. Szegényt kérdeztem, hogy mit tudok segíteni, de mondta, hogy köszöni semmit, egész nap ágyban maradt és reméli jobban lesz. Nagyon sajnáltam szegényt és 3 óránként hívtam egész nap telcsin hogy hogy van… szerencsére már jobban van, tegnap este voltam is nála és ma is megyek….
Szóval visszatérve a BBG-re röviden csak annyit mondanék, hogy gyönyörű…. íme egy kis ízelítő:
(lesz több kép, ígérem, csak épp nem akar kommunikálni a gépen az ipod touch-al...:(:(: )




Egész délután itt voltam és egyszerűen csak élveztem a napsütést, a nyugalmat, és zenét hallgattam a fűben fekve…  Után este Egy másik magyar au pair lánnyal Rozival találkoztam Manhattan-ben. Ő egy héttel előttem érkezett, és Brooklynban lakik. Sétálgattunk egyet a Central Parkban, és aztán vissza a Times Square-re majd én is haza ő is haza. 
Hétfőn elkezdődött egyújabb munkásnak kinéző hetem ugyanis iskolaszünet van. A hétfő elég problémás volt… ugyanis anyuka itthonról dolgozott, na ilyenkor nem könnyű se vele se a gyerekekkel. Délután elvittem őket moziba, ahol a RIO című mesét néztük. Nem rossz de én nem voltam elragadtatva tőle. Este újból a moziba vettem az irányt…. tudjátok, hétfő ladies night 4$/ per movie. És ha van valami amit nagyon meg akarok nézni vagy a csajok akarnak vagy épp nincs program akkor irány a mozi hétfőnként. Megnéztem a Sikoly 4-et. Szerintem tök jó lett, majdnem annyira mint az első… Kedden 7:30 után végeztem csak, de napközben volt egykis szünetem, mert a host anyám barinője levitte Emilyt az orvoshoz (ez ilyen rendszeres valami, kb 6 hetente… tudjátok, mert pici a gyerek), és magával vitte Larát mert aztán elvitte ebédelni őket. Így csak délután 3 után voltak enyém a gyerekek este 7:30-ig kb. Aztán elmentem olyan 8 felé az edzőterembe cardiozni egy órácskát, és  meglátogattam Larit. Új tervet dolgoztam kis júniusi Florida-i vacation-re, ezt beszéltük át. Szerda este is úgy volt, hogy megyek hozzá, hogy tovább gömbölyítsük ezt a szálat, de a host anyja éjjel ért csak haza így dogoznia kellett.... De ez nem állított meg minket a vacation-ünk szervezésében:):)...

ez most nem befejezett bejegyzés :):)... de gondoltam ha ezt megírtam, akkor már had olvashassátok!!!

millió pusz Nektek... és foly köv innen képekkel a BBG-ről és a hét további részéről...

2011. április 15., péntek

Itt létem 2 legproblémásabb hete eddig…

Szóval, hát hello újra… nem tűntem el meg semmi ilyen, csak elég fárasztó napjaim voltak az elmúlt két hétben és  egyik nap valami borzalmas tavaszi fáradság is elkapott…
Több mint két hét telt el azóta, hogy megjöttünk Bostonból… nem is tudom, valami negatív hullám söpört végig az életemen úgy tűnik, így visszanézve… de már vége.  Szóval a bostono-s hétvége után, amit nagyon nagyon élveztem elég fáradtan kezdtem meg a hetet. Hétfőn simán kidőltem este aztán kezdődtek a problémák, igazából nem nekem különösebben, hanem inkább a host családomnak, de ez ugye elég erőteljes kihatással van az életemre.
Nem bocsátkoznék részletekbe, mert akkor fél órán keresztül olvashatnátok, hogy milyen problémás is tud lenni néha még egy nagyon jó host család is ha összejönnek a dolgok. Én így visszagondolva elég jól kezeltem a helyzeteket amik felmerültek, de azért elég nagy sétákra vittem a kutyát este… ha most értitek, hogy mire gondolok.  Már kedden hisztizett Emily, mert másnap klarintéra kellett mennie, amit gyűlöl és gyakorolni kellett… Lara szintén nyűgös volt, mert matekot kellett tanulni mert tesztet írt, host anyám pedig próbálja tartani a diétáját… és hát néha kicsit „upset” mikor megjön a munkából.  Nem tudjátok elképzelni amúgy, hogy itt minden este kiabálnak egymással… szerintem amúgy ez a normális beszédszint, vagy nem is tudom. És ugye mivel a szobám  lakás közepén van mindent elég jól hallok. Ezután következett a kataszrófális szerda, amikor Larának begyulladt a szeme és el kellett reggel 10-kor hoznom a suliból (had ne mondjam, hogy elsőre nem találtam oda… ), aztán velem volt itthon egész nap. Délután összeszedtem a buszmegállóban Emily-t, (aki azzal állt elő, hogy valaki ellopta a klarinétját… minő meglepő)  aztán a két gyerekkel elindultam az orvoshoz. Host anyám kért időpontot ¾ négyre…és hát ugye Emilyt nem hagyhattam itthon egyedül. Nem mondom, hogy örültem ennek a helyzetnek, mert hát azért amit egy orvos mond azt azért nem ártana 100%-osan megérteni. Na mindegy  túlestünk a dokin, után vettem nekik édességet (jófej babysitter vagyok, mindet megengedek) és irány haza. Gyors házi írás vacsi készítés… közben megjött a host  anyám.  Persze totál kivolt a beteg gyerek miatt és  klarinét eltűnése miatt is, ami itt kb 300$ és nem is az övüké volt hanem kölcsönbe kapták. Gyorsan elment a gyógyszerért és a kenőcsért, amit  az orvos felírt. Aztán amikor hazaért robbant csak a bomba igazán. Lara totálisan kiakadt, hogy kapszulát kapott és nem folyadékot, és kiabált, hogy ezt nem fogja soha lenyelni, aztán mikor az anyja megpróbáltata  lenyeletni vele, vissza öklendezte az egészet, majd üvöltve felvonult a szobájába és ránk csapta az ajtót… Na mit tesz ilyenkor egy host anyuka????... „ nekem most el kell mennem mert meg kell csináltatni az adós papírjaimat, majd jövök… Good Luck!!!!! Hát köszi. Na mindegy felmentem a gyerek után, elmagyaráztam neki, hogy ezt muszáj lesz valahogy megenni-e, vittem neki fagyit hozzá meg mindent. Megpróbálta 3-szor is lenyelni… de persze csak nem csúszott le. Na itt feladtam, felbontottam a kapszulát és a benne lévő hatóanyagot belekevertem a fagyiba… és azt végre megette. Mindezt elmondtam neki, és megegyeztünk, hogy akkor innentől fogva napi kétszer joghurtba vagy fagyiba keverve, megeszi… Este kilenc után jött meg a host anyám így aznap csak akkor végeztem. Iszonyatos hosszú nap volt, de egy pozitívum még azért ebben is volt.., a sikeres kapszulás ötletem kapcsán Lara azt mondta, hogy én vagyok a legjobb babysitter a világon… és ha egy nap így ér véget, szinte lefelejted a korábbi eseményeket. 
A gyógyszeres kenőcsős, story eltartott múlt hét szerdáig… ami miatt azért még volta szóváltások.  Péntek is mozgalmas volt, mert Emilyt play datre vittem egy barátnőjéhez, Larát pedig görkorizni a barátaival. Nem is volt semmi gond lepasszoltam a gyerekeket 7-re utána elvileg szabad voltam, így mivel Jenny felhívott hogy nagyon unatkozik és megnézne egy filmet amit épp játszottak aznap este itt náunk  a moziban így beültem vele a 8-kor kezdődő előadásra.  A film is elég szar volt, de ezt tetőzte, hogy kb 15 percenként felhívott vagy Lara vagy a hostanyám valami miatt… na ennyit a mozizásomról. Mentségükre legyen mondva, hogy nem tudták hogy moziba vagyok. De én is hülye voltam mert felvettem, csak hát nem tudtam, hogy esetleg valami gond van-e és mondjuk a host anyám nem tudja felvenni Larát és el kell érte mennem vagy ilyesmi… na lényeg ami lényeg elég szar este volt. 
Másnap hajnali kelés mert suliba volt jelenésem Manhattan-ba reggel 9:30-ra és mivel épp valami javítás volt a vasúti vonalon ahol járok és nem tudtam, hogy késünk-e vagy sem így elég korán keltem és mentem a városba. Gondolom mondanom sem kell, csak hogy ez is tetőzze a hetem nem volt óra, mert épp projekt munkát kell csinálni, melynek keretében Manhattan egy kerületét kell bemutatni és az ott élőkkel interjút készíteni. Ezen még csak nem is akadtam volna ki ha csak sima házi, de az hogy ezt itt angol nyelvórának hívják azon igen. Ugyanis egy-egy ilyen szombat 30$-ba fáj nekem  (jobban mondva ugye 500$-ig a host család fizet) és hát Manhattant a saját szórakozásomra ingyen is fel tudom fedezni.Ja és ugye, hogy nekem elfelejtettek erről szólni... azt gondolom egy e-mailt küldhettek volna. Tény én nem voltam az első órán, mert ugye épp randim volt Mr Harvard-al, de attól még beszéltem velük telcsin, hogy igen megyek a következő héttől és minden.. Amúgy sem voltam formában hát ez még tetőzte a hangulatom. Mivel csak délután kettő-kor találkoztam Larissával az Apple store előtt így addig csak úgy elvoltam. Épp egy reklámfilmet forgattak, a tőzsde épülete előtt, így ott elbámészkodtam vagy két órát aztán visszamentem a Penn Stationre, majd  felsétáltam a Fifth avenue-n a Central Parkig és ott a szép napsütésben kiültem a parkba…sőt blogbejegyzést írtam… csakhát ezt nem volt időm begépelni, így most újat írok nektek…:):)
Délután keresztbe-kasba jöttünk mentünk Manhattanban, többek között lementünk Chinatownba, ahol eltévedtünk persze (mondom ez nem az én hetem volt), vettem egy táskát magamnak aztán találkoztunk még ismerősökkel és együtt elmentünk kajálni egy fincsi és olcsó mexicói kajáldába. Este 10 után értünk vissza RVC-be és mivel én hajnalba keltem, lejártam a lába hazafelé vettem az irányt. Vasárnap elég későn csak olyan 11 felé tápászkodtam fel. A délutánt Larissával és Marthával töltöttem, elmentünk shoppingolni egyet és beültünk kávézni a Starbucks-ba.  Amúgy tényleg durva de nagyon rá lehet szokni erre a Starbucks dologra… tuti, hogy heti legalább egyszer de néha 3-szor is benézek oda...
A múlt hetem se volt zökkenőmentesebb. Most épp a kutya lett beteg őt kellett állatorvoshoz vinnem… ő is kapott két új gyógyszert… Gondoltam, nem gáz előbb vagy utóbb csak összekeverem, kinek melyik gyógyszert kell odaadni és milyen krémmel kit kell bekenni… A hétköznapok nagyon gyorsan teltek, és minden délután kemény tanulás ment, mert mindkét gyerekem tesztet írt. Emily matekot Lara Sience-t. Emberi agy, angolul… köszi, nem is rossz délutáni program. Ez mellet pedig Emilynek írtam plussz gyakorló matek példákat. Épp a mértékegységek átváltását tanulják (ami közel sem egyezik meg azzal amit mi használunk, ugyebár) és az időt. Szerdán ráadásul még valami tavaszi fáradtság is elkapott. Egész délelőtt aludtam, egyszerűen nem bírtam ébren lenni, pedig előző éjjel i8 vagy 9 órát aludtam. Aki ismer az tudja, hogy ez nekem rengeteg. A lényeg, hogy aznap taliztam Nicollal és egyszerűen nem bírtam beszélni angolul. Nem győztem elnézést kérni, de valahogy annyira padlón volt az agyam… de szerintem még magyarul sem tudtam volna.
Péntek eset jó fej au pair voltam már megint. Könyörögtek a gyerekek, hogy menjek el velük plázázni, és annak ellenére, hogy egész délután ölték egymást elmentem velük. Persze este 10-re értünk haza amikor is nekiláttam a projektemnek amit ugye másnapra kellett csinálni. Hajnali fél kettő után végeztem. Szombaton délelőtt suli… végre ugye (ezt se hiszem el hogy én mondom) aztán találkoztam Nicollal és bent maradtunk a City-be.  Elmentünk Manhattan főleg fősulisok lakta negyedébe... vannak fura arcok nem mondom.Tisztára mint egy ilyen jókis 80-as évek beli amcsi filme csöppentem volna. Nagyon bírom NYC-ben hogy átsétálsz egyik utcából a másikba és mintha csak egy másik földrészre, dimenzióba, városba vagy nem is tudom miben lennél. A new yorki-ak mindent megteremtettek maguk körül. Elképesztő... nem tudok újat mondani sajnos, ezt látni, érezni, átélni kell.
Nagyon-nagyon jól érzetük magunk, 1$-is pizzát ettünk meg frozen joghurtot és felfedeztünk egy csomó jó helyet, ugyanis a környék tele van olcsó bárokkal… szóval ezen e hétvégén újra erre vesszük az irányt, és felmérjük az ital kínálatot is… kell egy kis lazítás néha. Este aztán elváltam  Nicoltól, mert ő ment Jersey Citybe kerti partyra- én meg hazafelé vettem az irányt. Úgy volt, hogy este megyünk a csajokkal itt Long Islanden partyzni , de aztán csak éjfél után értek haza, nekem pedig egyedül nem volt kedvem elmenni Jan-nal. Ja igen ő egy új ismerős… au pair boy hehe.  Nekem ez elég furi mondjuk, hogy egy család hogy is fogadhat egy 15 éves lány és egy 11 éves fiú mellé pasi au pair-t… de hát már azért azt megtanultam, hogy az amcsi gondolkodás nem egyszerű.  Mikor hazaértem még itt voltak a host anyám barátai, és egyből letámadtak. Vagy másfél órát beszélgettem velük. Olyan aranyosak tisztára rá vannak hangolódva arra, hogy jön az apukám… Ja igen, az új hír…az APUKÁM végre életében először repülőre ül és meglátogatja kicsi lányát, Yupeeeeeeeeeeee Nagyon izgi… Már most azt tervezik, hogy apu mit fog csinálni, míg itt lesz. Még a nevét is gyakorolták kimondani, olyan cukik voltak Ez az a dolog, amit egyébként annyira imádok az amerikaiakba… annyira tudnak lelkesedni mindenért… és ezt ki is mutatják.
Vasárnap elég későn keltem. Ezt megint egy olyan nap volt, amikor szinte mindenki valamerre másfelé járt, és egész délután lógott az eső lába is… Amúgy egy csomó dolgom lett volna többek között nektek megírni ezt a bejegyzést, de valahogy nem voltam képes nekiállni.  Itthon maradni sem akartam egész nap, mert vasárnap mikor a család is itthon van, nyugodtan nem lehet csinálni semmit. Mármint ezt úgy értem, hogy hát gyerekek és ugye párszor már utaltam rá, hogy nem egy csöndes családdal lakom együtt… Szóval végül egy nagyot skypoltam délután és elmentem moziba Jan-nal. A Soul Surfer című filmet néztük meg,dumcsiztunk egyet és mentem haza… Sok német ismerősöm van itt, de még sose tapasztaltam korábban ilyet. A srác úgy beszél angolul, mintha németül beszélne. Nagyon durván kell koncentrálnom, hogy megértsem mert olyan durva német akcentusa van, hogy az elképsztő. Biztos nekem is van magyar akcentusom, de őt megérteni nem egyszerű... de amúgy jó fej nincs vele semmi gond. Kicsit sajnálom, mert nem lehet neki itt egyszerű haverok nélkül, hisz azért az au pairek többsége, 99%-a lány.
Este csaptam egy Vampire Diaries night-ot,és most végre ott tartok ahol a tv-ben is tartanak. És persze végül megint csak hajnali kettő után kerültem ágyba, mert most már komolyan neki kellett látnom a júniusi nyaralás megszervezésének. Már majdnem minden megvan... a részletek a következő bejegyzésben.
Oh és majd elfelejtettem, host anyám is úgy értékelte, hogy túlságos sok volt ez egyszerre így plusz 100$-val jutalmazta a türelmemet múlt pénteken:):)... és hát jól jön a pénz, mert a 1 hetes szabadságom úgy tűnik 7 nap helyett 12 napig tart júniusban.. és nem olcsó az élet Miamiban  ugyebár :):):)... oh dehogy várom már...

 pussssssszzzzzzzz Nektek

ui: remélem ez nem sikerült olyan negatívra… mert nem volt szándékomban. Még mindig szuper itt minden csak kicsit nehéz volt ez a 2 hét… valószínű ezért volt nehéz leírnom is és ezért született meg olyan nehezen ez a bejegyzés. De ez a hetem már sokkal jobb volt… ami azt is jelenti, hogy lesz hamarosan újabb beszámoló.

2011. április 4., hétfő

Négy államon átívelő hétvége... célállomás Boston

Nem is tudom, hol kezdjem annyi mindent láttunk a  hétvégén és annyi mindent történt még az indulás előtt. Pénteken este 11-ig dolgoztam, szóval nagy rápihenés nem volta  kis két napos kirándulásunkra. Bár anyuka megkérdezte, hogy van-e programom este 8-kor mikor hazaért, mondtam, hogy végül is nincs mert másnap korán kell kelnem. Erre, hogy akkor ő elmenne egy órácskára… amiből persze 2 és fél lett… de sebaj túléltem. Igazából ilyenkor annyit jelent csak., hogy dolgozom, hogy nem tudom, becsukni a szobaajtóm… nagy gyerekeim vannak eltévéznek és neteznek este, nincs velük sok baj, és hát szabályok pedig netezésre és tv-re nálunk nincsenek…
Szóval szombaton hajnali 5:15-kor keltem, mert 6:17-kor indult a vonatunk a Penn Stationre. Együtt mentem Larissával, Marthaval és Amela-val innen RVC-ből, a többiekkel a Cityben taliztunk. A randi 7:15-re volt megbeszélve, mert a Penn Station-ről még le kellet mennünk a Chinatownba, ugyanis onnan indult a busz. A történet szépség, és amiért itt kezdem a story-t az  az, hogy Judith és az én jegyemet Bilitis nyomtatta ki, mert ő vette meg neten anno egyben, és mondta, hogy akkor hozza magával szombat reggel… 7:35 Bilitis sehol. Na ez volt az első és utolsó, hogy én belementem abba, hogy valaki más hozza az én jegyem is… Mivel Larissáék jegye náluk volt, így mondtuk nekik, hogy ők fogjanak egy taxit menjenek el a buszhoz… és hát feküdjenek a busz elé míg nem, érünk oda... ja és Bilitis-t felhívni sem tudtuk, mert előző este egy buliban elhagyta a telcsijét…7:45-felé már kezdtem ideges lenni… aztán végre  7:50-kor befutott. Rohanás!!!!!! Gyors bepattanás taxiba… és mondtuk, hogy most extra sebességre kapcsoljon (nem mintha amúgy nem, azon közlekednének a NYC-s taxisok, ha nincs dugó), mert 10 perce van, hogy odaérjünk a címrre. Már szálltak be az emberek, de még mindig jobb odaérni valahova az utolsó előtti pillanatban mint az utolsó utániban… hehe. Most már vicceskedem a dolgon, de szombat reggel, ez nem volt ilyen funny…

Első megálló a Yale Egyetem (New Haven, Connecticat) volt. Őszintén szólva engem megfogott a hely… és így utólag is valahogy jobban tetszett, mint a Harvard ahova vasárnap reggel, mentünk. Érdekes érzés volt a Yale-en sétálgatni, nem mondom hogy nem lenne kedvem tanulni ott mondjuk egy félévet… és tényleg olyan meseszerű az egész… de a képek azt hiszem magukért beszélnek. 



Ja és hát amikor hat au pair együtt vág neki egy kalandnak… az nagyon szuper tud ám lenni. Az egész hétvége iszonyú jó hangulatban telt sok nevetéssel a 2-szeri hajnali kelés, a viharos indulás és a Boston-i reggeli -2 fok ellenére.

A Yale után tengeralattjárókat néztük, és voltunk egynek a belsejében is… Engem ez különösebben nem kötött le de egyszer végül is érdekes volt egy igazi amerikai tengeralattjáró belsejében lenni.

Utána mentünk Newport-ba (Rhode Island), ahol a Baker villát néztük meg. Ez egy nagyon-nagyon gazdag amerikai család (Vanderbilt) villája, azaz nyaralója egy csodálatos helyen, az óceán partján. Maga az épület 1890-es években épült elképesztő méretekben a maga 70 szobájával, óriási kerttel kilátással természetesen az óceánra. Sajnos bent nem lehetett fényképeket csinálni, de a netem találtam nektek egy képet a  villa belsejéről is. 



Gondolom senkit nem lep meg, hogy a bútorok, festmények, sőt összességében mindent Európából hozattak. Csak az alsó két szintet járhattuk be azt is csak túravezetővel… ami egyébként nem is volt baj, mert így legalább nagyon sok infót megtudtunk magáról a villáról és a családról, és nem csak néztünk mint a tudatlanok. Ami nekem külön érdekesség volt, és nem tudtam szóhoz jutni a válasz hallatán… megkérdeztem az idegenvezetőt, hogy és hát mikor is laktak, mármint nyaraltak itt utoljára a család tagjai. A válasz: a mai napig itt töltenek nyáron 4-5 hetet, ezért nem is látogatható a villa a nyár közepén. A 3.szintet teljesen modernizálták a család mai leszármazottjai, és visszatérnek minden nyáron… állítólag tavaly valami elképesztő hatalmas party-t is csaptak..

Innen már a következő megálló Boston (Massachusetts) downtown volt. Nem töltöttünk sok időt első este itt. A társaság egy része (rajtunk 6-unkon kívül mindenki) elment vacsorázni valami étterembe… addig mi, akik nem akartunk menni kaptunk másfél óra szabadidőt. Azt tudnotok kell, hogy iszonyatosan hideg volt, így végig vacogtuk ezt az időt… de azért sétálgattunk egyet. Boston az USA legrégebbi város, így nem lep meg benneteket hogy a város nekem… akinek az USA egyenlő jelenleg NYC-vel (ez hülyén hangzik), inkább Európára emlékeztetett. Persze magasabb épületek, meg azért felhőkarcolók is voltak, de közel sem volt olyan, mint NYC. Szerintem még az emberek is mások voltak… Lehet, hogy most hülyének néztek, és azt gondoljátok ez nem normális, de én így éreztem.


Az éjszakát egy motelban töltöttük Boston belvárosától egy olyan 20 percre… a semmi közepén. Amitől nem voltunk olyan lelkesek, de így utólag jobb is, mert különben elmentünk volna biztos partyzni és a második nap csak szenvedés lett volna… így pedig nagyon élveztük, hisz szinte az egész napot Bostonban töltöttük. Ja, és hát ez a motel feeling nagyon komoly volt… én még nem voltam előtte ilyen helyen, de nagyon bejött. Attól eltekintve hogy a szállás, nem a központban van, nem volt vele semmi gond, mert tiszta volt, volt meleg víz, volt még tv is és másnap nagyon-nagyon finom reggelit kaptunk… Ilyen svéd asztalos formában, óriási választékkal.
A második napot reggel 7-kor indítottuk a Harvardon. Nem viccelek reggel 7-kor, -2 fokban. Ennek ellenére lenyűgöző volt a hely, de hát megintcsak szembesülnöm kellett azzal, hogy amerikai egyáltalán nem normálisak. A story: A Harvard azon campusán ahol éppen jártunk (ugyanis nem mindegyik nyitott a bámészkodók számára) ki van állítva egy élethű, vagy talán még annál is nagyobb szobor, mely a megnevezés szerint John Harvardot ábrázolja… ami nem is lenne olyan meglepő, hisz teljesen logikus, hogy szobrot állítanak annak az emlékére, akiről elnevezték, jobban mondva átnevezték az iskolát, ugyanis Harvard nem tartozott az alapítók közé. A csavar a történetben az az, hogy a szobor nem is John Harvardot ábrázolja, hanem az iskola egy jóképű tanulójáról mintáztatta az iskola igazgatója Harvard halála után. Ugyanis az 1600-as években amikor J. Harvard élt nem HD kamerával rohangásztak az emberek, így állítólag nem maradt fenn az arcáról semmilyen képi emlék. Így a mai napig, nagyon sokan hiszik, hogy az egyetemen álló szobor John Harvard… pedig igazából nem is. Erre megint csak annyit tudok, mondani, hogy.. „crazy american people”. 








Ezután bejártuk az MIT-t ahol a  hátsó kertből csodálatosan tárult elénk Boston belvárosa.Minden évben itt tartják a diplomaosztót...felemelő érzés lehet itt végezni és egy ilyen helyen diplomát kapni az biztos. 


Az egyetemek után nyakunkba vettük Bostont, hol busszal, hol egy kicsit gyalogosan és a főbb nevezetességeket néztük meg majd egy körülbelül egy órás hajókázásra mentünk a híres bostoni kikötőből és végül a napot és a kirándulást a Quincy Market-en zártuk. És hát minden képekben szerintem sokkal érdekesebb szóval… íme az ízelítő:... a többi a szokásos helyen:)
 
U.S. első Public Park-ja
State House
 Boston downtown


 
Összességében nagyon jó kis hétvége volt, örülök, hogy elmentünk. És azért szerintem az nem rossz, hogy végül is kevesebb mint egy heti fizumból eltudok menni egy hosszú-hétvégére kirándulni. Nagyon sok szép és nevezetes dolgot láthattam, nem csak képekről már, hanem azt is elmondhatom, hogy jártam ott…. egy szó mint száz, nem rossz ez az au pair élet.


pusszzz
Dóri