Orientáció, CITY Tour… és megérkezés a családhoz

Az orientáció lezajlott, most már itt ülök az új szobámban. Ezt a bejegyzést, már megszerettem volna írni még Stamfordban, de annyira hulla voltam az utolsó este (11 után értünk vissza a szállodába NYC-ből), hogy nem bírtam. Bár szerintem az adrenalin szintem kiütötte volna a plafont, azok után amit láttam, de úgy voltam vele, ha még fenn leszek több mint egy órát, holnap meghalok…

Szóval orientáció: agymosás 3 napon keresztül, hogy mit nem csinálhatsz, egy amcsi kisgyerekkel. Hogyan hassál rá, és hogy itt az a szokás, hogy a gyerekeket kvázi kis felnőttként kezelik, tehát mindig mindenben választási lehetőséget kell neki biztosítani.  Ja és egy napon keresztül Red Cross Training-n volt. Ez  ilyen elsősegély oktatás-szerű dolog, olyan mint amit nálunk kell elvégezni amikor, az ember a jogsit csinálja. Amúgy én azt pl nem is tudtam, hogy egy csomó országban pl Hollandia, nem kell ilyesmi a jogsihoz.  Szóval én sok újat nem hallottam, vagy amit igen arra, nem lesz szükségem, mert nem vigyázok baby-re. Elég fárasztó tud amúgy lenni, amikor reggel  8-tól este 6-ig ilyen előadásokat hallgat az ember. Szerintem ez még magyarul is az, nem akkor amikor mindet fordítani kell magadban. Na mindegy…. lényeg ami a lényeg, hogy ugye már korábban is írtam, hogy a családtól ajándékba kaptam, hogy befizettek a City Tour-ra. Így szerdán előbb vége lett az előadásoknak és 5-kor indultunk Manhattan-be.

Hát azt hiszem ezt nem lehet leírni… csak látni, és érezni. Aki volt már itt az szerintem tudja, hogy most mire gondolok, aki nem annak muszáj legalább egyszer eljönni. Elképesztő, talán ez a jó szó rá.  Az járt csak a fejemben, hogy  Te jó ég, tényleg itt vagyok, ezt nem hiszem el… Bár szerintem a fotók nem teljesen tudják visszaadni azt, amit láttam… és nem is olyan jók, de ígérem megyek még és csinálok sok-sok képetJJ… ez most csak egy kis éjszakai ízelítő!

from the Top of the Rock :) - Rockefeller Center

YES it is... The Time Square

Visszakanyarodva a bejegyzés elejéhez, utolsó napunk volt az orientáción…. délután mindenki ment a családjához, de délelőtt még előadások voltak.  Reggeltől fogva nagyon izgatott voltam a dolog miatt, mert féltem már megint attól, hogy nem értem meg őket, és hogy milyenek is lesznek egyáltalán. Szóval az utolsó előadás után külön kis csoportokra osztottak minket, ki hova illetve mivel jut el a host családjához. Én azokkal a lányokkal tartottam akik a Kennedy reptérről repültek tovább, mert host anyám azt írt, hogy ott fog felvenni az American Airlaines Departures oldalán  a”ticket counter”-nél  délután 4-kor. Rossz volt elköszönni attól a pár lánytól akivel jóba lettem (Iva (horvát), Mandy (hollnad), Kamilla (lengyel),Carolin (német)), de megbeszéltük páran, hogy meglátogatjuk egymást és tartani fogjuk a kapcsolatot, és azt terveztük Iva-val és Carolin-nal hogy együtt megyünk majd megnézni pár várost. Majd meglátjuk…  Nem fogjátok, elhinni, hogy az az egyetlen lány  aki America Airlaines-al utazott tovább hova ment…LA-ba. Ott is vannak családok, meleg, napfény, csillogás… erre is lehet hajtani J (ez most a leendő au pair-eknek szól akik tervezgetik hogy csatlakoznak hozzánk J )

Már 3 körül a reptéren voltam, és vártam a családom. Na de az oké, hogy az AA Departures oldalán, de pontosan hol is… mert egy csomó terminál volt. Na mindegy 4-ig vártam, azon a helyen ahol a sofőr kitett minket, aztán úgy voltam vele, hogy csak megkérdezek valakit, hogy ha a „ticket counter”-nél kell várnom, az éppen melyik sort is jelent, mert nekem egyformáknak tűntek. Egy kedves nő segített is, mondta, hogy ők a 2-es számú becsekkolos sort hívják így. Elmondtam neki, mire várok, beszélgettünk közben… és tudta, hol van Magyarország, mert hogy volt ott nyaralni J. Na mindegy már fél öt is elmúlt, se telcsim semmi ugye…. úgy voltam vele, hogy 5-ig várok, aztán keresek valami fizetős telefont.  Nem mozdultam erről a helyről már, mert  gondoltam biztos keresnek, és ha mind a ketten mászkálunk tuti elkerüljük egymást, viszont ha én egyhelyben maradok előbb vagy utóbb megtalálnak. Így is lett…. befutottak 4.45-kor. Karen, a host anyám a két kislány Lara és Emily, és a régi au pair Nidchy. Nagyon aranyosak és közvetlenek voltak.  Egyből elkezdtünk dumcsizni. Karen aranyos volt, mert figyelt rá, hogy lassan beszéljen.  Karen a lányokat is figyelmeztette, hogy kicsit lassabban beszéljenek.  Nem mondom, hogy mindig értettem őket… a kicsilány Emily pl olyan gyorsan beszélt a kocsiba, hogy halljak meg szinte semmit nem értettem.  Amikor hazaértünk Lara, megmutatta az egész házat, rendeltünk pizzát meg kínait… aztán nem sokkal később minden mentünk is aludni, mert én is hulla voltam (szerintem az izgalom miatt is), a lányoknak pedig suli volt pénteken.

Amint lesz időm, elárasztalak majd benneteket az első napjaim történéseivel…

millió pusz Dóri