2011. január 18., kedd

Megérkezés és az orientáció első napja

9 és fél óra repülés után landolt a gépem a Kennedy reptéren. Az út elég hosszú volt de olyan szerencsés voltam, hogy nem ült mellettem senki így két ülésen ültem az ablak mellett.  Eddig akárhova repültem mindig valahogy úgy alakult hogy sötétben repültem.  Most meg délelőtt indultam, egy egész időutazást téve J és délután 14:15-kor szálltam lenni. Jó volt látni ahogy átrepülünk Európa egyes részein és végül elhagyjuk a szárazföldet. Aztán átrepültünk Kanada felett ami nagyon gyönyörű volt.
Elvileg a gépen utazott egy Iva nevű horvát lány is (ezt az ügynökségtől tudtam). A stewardesektől megkérdeztem, hogy esetleg név alapján megtudják-e mondani nekem, hogy hol ül, de nem tudták, ezért már fel is adtam a reményt, hogy meglesz. És végül is a gépen nem is találkoztunk, hanem csak akkor, amikor leszálltunk és kiérkeztünk arra a részre a reptéren ahol az ügynökség emberének kellett volna várni ránk. Nagyon megörültünk egymásnak, és így ketten azért sokkal könnyebb volt minden.  Keresgéltük hátha látunk valakit APIA (az ügynökség neve) táblával… de semmi. Egy nagyon kedves nő, megkérdezte, hogy tud-e segíteni kit keresünk. Mondtuk, hogy mi a helyzet, és képzeljétek ő is ami ügynökségünkhöz tartozott. Egy host anyuka volt, év közben ment haza az au pair-je mert a tesójának volt az esküvője, és őt várta vissza. Egyből telefonált az irodának, hogy ott vagyunk és nem talál senkit az részükről, de ő vigyáz ránk addig amíg nem ér ide valaki. Kb  10 perc múlva jött is értünk egy fiatal fickó. Bevártunk még 2 lányt és aztán betett minket egy kisbuszba, és utaztunk is Stamford felé.  Ő maradt még várta a többi au pairt, minket egy sofőr vitt az orientációra. Elég jóba lettünk hárman már az út alatt és már meg is beszéltük, hogy mindenképp kapcsoltban maradunk. Carolin itt fog lakni Stamford melett, így vele a Cityben tudunk majd talizni. Iva host családja Baltimore mellett lakik, de ígérte közbe eljön és beszéltük, hogy együtt elmehetnénk különböző városokba. Remélem így lesz… A harmadik lánynak az én angol tudásom is sikerül alul múlnia (amúgy francia J), így ő nem volt valami kommunikatív.
A szállodában gyors eligazítás, vacsi aztán irány az ágy. Érdekes hogy nagyon fáradt voltam aludni mégsem tudtam olyan jót… persze ebben közrejátszott, hogy a két másik szobatársam később jött és mindig fölébredtem.  És azt nem is írtam… holnap NYC túrára megyek este előadás után. A host családom olyan rendi volt, hogy ajándék gyanánt befizettek a túrára.  J nagyon kis happy voltam… szóval irány holnap Manhattan!!!! – először. J
Ja és igen a szobatársaim, egy svéd és egy német lány. Aranyosak meg minden de itt elég sok a német és 6 vagy 7 svéd lány is van. Ők általában együtt vannak. De nem olyan gáz, mert ők PH-ben fognak lakni, elég messze tőlem. Nem is értem, hogy miért nem olyan szobatársakat kaptam akik ha nem is a környékemen de legalább NY-ban maradnak… Sebaj, kihívás az élet…
Az előadások egész jók, és more or less meg is értem a dolgokat.  Délután volt egy kis szabadidőnk és kiugrottunk a közeli Mall-ba (olyan mint nálunk a bevásárlóközpont) – most mit mondjak mindössze 7 emeletes volt J
Most lassan szundi mert holnap reggel 7-kor kelés, fejtágítás 5-ig, aztán City Tour!!!
pussszzz
Dóri

8 megjegyzés:

  1. Dóri, érezd jól magad Manhattanben a túrán. Biztosan tetszeni fog! Örülök, hogy minden oké :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Hm ez érdekes h nem ny-ival kerültél egy szobába?!Majd a cluster meetingeken úgyis megismerkedsz környékbeliekkel, meg Nidchi is segít elvileg!Várjuk a képeket is!

    LÉgy jó!

    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia Dóri! :)

    Érezd nagyon jól magad és sok sikert a következő évhez! :) Meglátod, szuper lesz. Várom a következő bejegyzéseket.

    Melinda

    VálaszTörlés
  4. Szia Dóri!

    Ne haragudj, hogy csak így ismeretlenül írok! Nagyon tetszik eddig a blogod, rendszeresen olvasni fogom :) Kitehetem a linked a saját blogomba?:$
    Ősszel én is készülök Amerikába...
    Sok sikert kívánok Neked ehhez az egy évhez, használj ki minden percet, ismerkedj, utazz, gyűjtsd a tapasztalatokat! ;)

    Puszi:
    Vivi

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!
    Én is most találtam rá a blogra, és izgatottan olvasom a soraidat. Lassan 3 hete, hogy állandóan au pair-ek blogát olvasom, illetve utánaolvasgatok a dolgoknak, és nagyon gondolkodok rajta, hogy én is kipróbálom magam talán szeptembertől, de lehet, hogy csak az egyetem után... majd még meglátom :) Várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok,
    Csilli: nem is találok szavakat Manhattan kapcsán! Ezt nem lehet leírni... csak ott lenni érezni, látni!
    Igen, lesz pár kép is... bár sokat nemtudtunk csinálni, mert sokat buszoztunk, de azért lesz pár, ígérem mág a héten.De ez az orientáció nagyon busy.....
    persze Vivi kirakhatod a linket :)
    És hát Csajok várunk bennetek itt az USA-ban, gyertek minél többen!!!!!

    holnap talizom 4-kor a családdal :)-drukkoljatok

    pusz

    Dóri

    VálaszTörlés
  7. feltétlen mesélj majd a megérkezésedről :P

    VálaszTörlés