….mert nekem sose lesz bankszámlám az USA-ban..., legalább is ezt hittem.

Szerencsére, már nem csak virtuálisan de a valóságban is egyre többet süt a nap, aminek rettenetesen örülök. Ugyanis én olyan „sunny girl” féle vagyok, szükségem van a napsütésre és a melegre. Persze a legnagyobb vihar és szakadó eső az azért a szabadnapomon volt vasárnap, amikor is már második alkalommal akartam elmenni megnézni a Szabadság Szobrot… de ugye megint közbeszólt az idő. Na mindegy még van pár hetem.

De a hét elejénél kezdve, végre visszatértek a normális hétköznapok, a gyerkőcök újra suliban. Ki is használtam az alkalmat és több reggel is elmentem edzőterembe és step órára is. Ennek köszönhetően persze, most úgy fáj a bokám, hogy már sántítok is… de szerintem csak rosszul léptem, remélem rendbe jön, mert holnap reggel újra menni szeretnék. Végre volt napközben időm egy kicsit pihizni, tv-zni blogot írni és a dolgaim intézni…, a baj csak az volt, hogy eredménytelenül… Ugyanis 2 délelőttöm is azzal telt, hogy bankfiókokba és a Social Securty Card Office-ba futkoztam. Már korábban ugye voltam itt helyben a Bank of America bankban és ott végül azt mondtak, hogy a kártyám invalid (érvénytelen), nincs a rendszerben menjek vissza márciusban. Ez volt ugye a múlt héten. hát visszamentem, de a SSC-om még minidg invalid volt. Elküldött a bankban lévő nő a SSC officba, hogy szóljak, hogy nézzenek utána, mert valami nincs rendben. Újra visszamentem oda (a melletünk lévő városban van), sorszámot húztam, vártam… Majd elmondtam végre mikor sorra kerültem, hogy mi is a problémám. Azt mondta az ügyintéző semmi gond a kártyámmal, ő megcsinálta amit tudta, és „NEM ÉRTIK” mi a bank baja, menjek oda vissza, és mondjam, hogy beszélni akarok a menedzserrel, mert biztos az ügyintéző nem ért a dolgához… Visszamegyek a bankba, újra sorbaállás, elmondom a nőnek mit mondtak az office-ba. Ő ezzel nem tud mit kezdeni, egyszerűen a szám nincs a rendszerében. De azért annyit megtett, hogy felhivott valakit, aki azt mondta, hogy a SSN-m a kártya kiállítása után 4-6 hétre kerül a rendszerbe… szóval abban maradtunk, hogy visszajövök március 18-a után. Este meséltem host anyámnak a kálváriám,aki elmesélte az ismerősének is és valami rejtélyes oknál fogva ilyenről még senki sem hallott… Tanács: menjek el egy másik fiókba! Hát jó, másnap irány egy településsel arrébb másik fiók… a szitu ugyanaz. Sajnos nem tudnak nekem számlát nyitni… Itt már kezdtem kiakadni kicsit. Azt ugyanis nektek még nem említettem, hogy 3 olyan au pair ismerősöm is van itt kinn, akinek nincs is SSC-ja, de tudott nélküle bankszámlát nyitni. Végleges elkeseredésemben (...mert itt nagyon hiányzik a bankkártya, ugyanis egy csomó helyen nem is tudok cash-el fizetni. Nagyon durva de itt a kp, kb annyit ér mint a wc papír) és host anyám és Larissa tanácsára, arra jutottam, hogy megpróbálom másikbanknál.  Természetesen NEM sikerült. Az egyik helyen, már inkább azt mondtam, hogy nincs SSC-om, erre persze jött a sajnos nem tudjuk megoldani a dolgot addig, majd aztán egy másik bankban, ahol telefon mellé ültettek és úgy kellett volna számlát nyitnom, mikor is fél óra beszélgetés után, kiderült, hogy nem lehet… újra. Itt már nagyon kezdtem kiakadni a dolgon… és persze ki más mentett volna meg megint…nem találjátok ki… Csilli. Beszéltünk skypon… és ő volt az egyedüli aki végre értette mi is történik. Tényleg igaz, amit a nő mondott az első helyen, harmadik alkalommal… valóban várnom kell 4-6 hetet. Aminek persze nem örültem, de legalább tudom, hogy nincs értelme ezen kattogni, és talán egyszer, nekem is lehet majd az USA-ban bankszámlám…

A másik félben maradt történet ugye a szárítógép volt. Mondta még hét elején este a host anyám, hogy akkor menjek el a közeli mosodába ad pénzt és akkor mossak ott és szárítsam ott a ruhát. Hogy őszinte legyek semmi kedvem nem volt az egész délelőttömet a mosodában tölteni, és jó fej is akartam lenni, szóval mondtam, hogy ne izguljon majd valahogy megoldom a szárítást. Nem volt nehéz dolgom, mert lent a mosókonyhánkban mennek a fűtéshez a rézcsövek így először fogasokra a fogasokat pedig a csövekre akasztva szárítom a ruhákat, valamint a basementben kihúztam két zsinort, azon pedig száradnak az alsóneműk… A host anyám reakciója csak röviden… „It’s a so historical thing”. A héten amúgy kijött megnézni a szerelő 85 $-ért és megállapította, hogy egy potom 420 $-os alkatrészt kell benne kicserélni, amit a jövő hétre tud megrendeli.  

A fenti dolgokat félretéve a napjaim átlagosan telnek, a gyerekkel még mindig jól kijövök, a héten már együtt röhögtünk csütörtök délután… szóval minden ok. Amúgy majdnem minden héten kapok valamelyik délután plusz gyereket is mert ugye pénteken play date van… de ez se olyan gáz, mert így legalább eljátszanak a gyerekek együtt, szóval még jól is járok a dologgal.

A hétvégém nagyon jól indult, ugyanis bowlingozni mentünk a csajokkal. Én otthon még sose játszottam előtte, de itt nagyon éveztem, főleg, hogy ötünk közül második lettem. Nekem úgy tűnik nagyon veszélyes itt élni mert tisztára el „amerikásodom". Nem bírok már meglenni napi 3 kávé nélkül, legalább heti 3-szor megyek a Starbucks-ba, képes vagyok jogging naciban lekísérni a kislányt a buszra, majdnem mindig napszemcsiben járok, hajnali 1-ig bowlingozok, a nap 24 órájában mosolygok és happy vagyok… és rengeteget beszélek. Nagyon durva. Ennek a sok beszédnek a Bettiék érezték a hátrányát szombaton a legjobban. Ugyanis szombaton átmentem Jersey City-be (ez a Hudson folyó másik oldala), és több mint másfél hónap után először magyarok társaságában töltöttem a délutánt. Nagyon durva, és tök ciki de néha pár szó nem jutott eszembe, mert szó szerint akartam lefordítani amiről beszéltünk, és ugye az nem mindig jó. Elmentünk együtt Hoboken-be, amely egy kisváros a közelben. Ott a múlt hétvégén ünnepelték a St Patrick Day-t. Mindenki zöldbe volt öltözve, nagyon részeg volt, és minden pub előtt hosszú sorokban álltak az emberek arra várva hogy bejussanak. Amúgy olyan furi volt, mert a városka nem ilyen tipikus amerikai kisváros volt, hanem inkáb olyan angolos, íres nem is tudom…, és közben pedig magyarul beszélgettünk. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy olyan érzésem van mintha otthon lennék. Szóval ha olvasod ezt Betti ezúton is köszi a meghívást tök jó volt veletek tölteni a napot… és remélem sok ilyen lesz még.

Aztán miután magam mögött hagytam Jersey City-t (és így már elmondhatom, hogy 3 államban is jártam az USA-ban ) még találkoztam Jennyvel, akivel elmentünk Cheesecake-t enni a Cheescake Factoryba. Most valami kókuszos csodát ettem… de nagyon fincsi volt, megint csak.

Vasárnapi tervem, ahogy azt írtam már megint keresztbe húzta az időjárás. Egész nap szakadt az eső. Így a Szabadság szobor nézős progit lefújtam… de nem akartam azért egész nap itthon lenni, így elmentünk délután moziba a csajokkal, és megnéztük a The Adjustment Bureau című filmet. IMÁDTAM. Egyszerűen az, hogy ott játszódik a film ahol pár nappal ezelőtt sétáltam, és amikor felismered az utcákat… Annyira jó volt. De azt hiszem ez tényleg olyan érzés amit nem lehet leírni, de Évi és Csilli, Ti biztos tudjátok miről beszélek... Mozi után egy kis frozen yogurt… hisz itt ugye figyelünk a hű de alakunkra, és nem jégkrémet hanem fagyasztott joghurtot eszünk… aztán irány haza. Beszélgettem még vagy egy jó fél órát telón Larissával aztán szundi, nem sokat aludtam péntek  és szombat éjjel rám fért a pihi..

Ezen a héten a változatosság kedvéért azon küzdök éppen, hogy angolt tanulhassak, és megfelelő kurzust találjak magamnak a megfelelő időben… hát nekem ez se megy simán, de már nem lep meg, az lenne a csoda ha valami pikka-pakka menne nálam…. de én így is élvezem az életem :):):). A részletek a következő bejegyzésben…

millió pussszzz

Dori