A kulcsos story-k és egyebek

Hát akkor kezdeném is a szerdai autós kalandommal. Ha jól emlékszem arról már írtam, hogy itt Vallet Parking-nak nevezik azokat a parkoló helyeket, ahol a kocsival együtt a kulcsot is ott kell hagyni, mert teljesen feltöltik a parkolót (azaz egymás hegyén-hátán állnak a kocsik) és ugye ez azzal jár, hogy közben egy-két autóval arrébb kell állni, hogy mások el tudjanak menni.  Na én szépen reggel, mentem edzeni, és szokásomhoz híven a kocsiban hagytam a kulcsomat, (az első hetekben még bíbelődtem azzal, hogy nem hagytam ott az egész kulcs-csomómat, hanem leszereltem róla csak a kocsi kulcsot, de egy ideje már megszoktam, hogy nem Budapesten élek, és eszembe se jut hogy valaki más viszi el a kocsim)…szóval mindent bent hagytam a műszerfalon. Amúgy hagyhatnám kívül is, de azt azért nem szerettem (eddig), mert alig találtam meg a kulcsot, ugyanis a parkolós fickók marha leleményesek, ha arról van szó, hogy hova is tegyék a kulcsot (kocsi teteje, szélvédő, keréken, kerék mögött, tanksapkánál). Szóval szerdán Dórika benn fut a futópadon egy óra step után ráadásként, egyszer csak jön be a pasi, és mondja, hogy menjek, mert zárva a kocsim… mondom WHAT?????????. Kimegyek és tényleg…. hát mit ne mondjak sokkot kaptam elsőre, hogy akkor most mi lesz, ugyanis még a lakásba se jutok így be, valamint a host gyerekemért is mennem kellett volna a suliba. Felhívom host anyám, nem volt más választásom. Ezer féle megoldáson gondolkozunk… én mondtam, hogy bevonatozom, hozzá Manhattanbe, és elhozom az ő kulcsát (ja igen a kocsi pótkulcsa nála van mindig), és akkor ugye minden megoldva… ő ezt nem akarta valamiért. Felhívta az egyik ismerősét, akiknél elvileg van pótkulcs a lakáshoz, és akkor ugye már a lakásba bejutok, a kocsit meg majd elhozzuk este… Így aztán elindultam haza gyalog majd csak lesz valami alapon. Közben a megmentőm (host anyám egyik barátja, 65+… ez lényeges lesz) hívott, hogy felvesz kocsival. Kérdezem tőle, hogy megtalálták-e a kulcsot… persze, hogy nem, de mondja, hogy menjünk el a rendőrségre és ott adnak majd valami izét amivel ki tudjuk nyitni a kocsit. Oh my world… na mindegy bementünk a rendőrségre ezért az izéért. Képzeljétek azon ívül, hogy elkérték a jogsim semmit nem kérdeztek, nem jött velünk zsaru csak odaadták ezt a „kocsi lopó szakszerszámot”. Gondoltam hát ha ez Magyarországon is így lenne, elég durván megnövekedne az autólopások száma.  Visszamentünk a parkolóba az edzőterem elé. Természetesen nem tudtuk használni ezt a micsodát, így nem sokra mentünk vele ketten. Odajött segíteni a parkolós pasi (60+), persze nem tudta ő sem használni. Volt még másik 3 segítőkész ember de csak nem sikerült. Kb 30perc szenvedés után, végre jött a megmentő, egy 25 körüli, kigyúrt rasztahajú, „black guy” személyében… akiről ránézésre is tudtam, hogy na ő lesz az aki tutira tudja, hogy kell használni ezt a cuccot… és hát a megérzéseim nem csaltak. 5 perc alatt kinyitotta a kocsim. Szerencsémre a host anyám nem nagyon akadt ki a kis kalandom miatt, és még inkább engem nyugtatgatott egész délután.  Egy biztos,nem felejtem el a story-t egy darabig.

Csütörtök este, elmeséltem az egészet Larissának és Martha-nak. Az én storym se semmi de nekik is megvolt a maguk kulcsos storyja… úgy tűnik ez itt minden au pair-el megesik.  Larinak télen vad minuszokban sikerült a becsapni maga mögött a bejárati ajtót és a kulcsot belül, hagyni… és mindezt akkor, mikor a gyerekért ment éppen. Nem volt mit tenni jobb ötlet nem révén (és ez is a 7éves kisfiúnak jutott az eszébe) bemászatta a hotanyja irodája ablakán a gyereket, ugyanis az mindig résnyire nyitva van és belülről kinyittatta vele az ajtót. Gondolom azt sejtitek,hogy ahogy anyuka hazaért a gyerek első szava az volt: „képzeld anya bemásztam az ablakon”… 

Martha-nak sikerült úgy elmenni egyik este edzeni, hogy nem vitt magával lakáskulcsot. Este ment haza olyan 11 felé, és nem fogjatok elhinni, de nem tudta felkelteni a családot. hívta őket mobilon, vonalason, csöngetett az első és a hátsó ajtón semmi. Így ott tartott, hogy akkor a hátsó kertet választja alvóhelyként… de aztán a pasija eljött érte Queens-ből és nála aludt. Természetsen reggel lekéste a vonatot és 8:20-ra ért haza, ami 20 perc késést jelentett, mert 8-kor kellett volna neki kezdeni. Nem lett a dologból komoly probléma, de még ő volt a hibás a host családja szerint. Na ennyit a kulcsokról, remélem nekem ez volt az első és utolsó ilyen húzásom… De most is azt mondom én nem csináltam semmit, nem álítottam át semmit, de mivel ugye gyerekeket fuvarozok jobbra balra az benne van a pakliban, hogy ők igen… de ezt nekem honnan kellett volna tudnom?????????

A hét többi részében a megszokott napi rutin szerint éltem.  Csütörtök este átmentem borozgatni és dumcsizni Larissához, péntek napközben pedig Nickynél voltam, mert szegény egész héten beteg volt.  Este itthon babysitterkedtem és haza taxiztam olyan fél 11 felé host anyámat és a barátnőjét, mert elmentek iszogatni egyet. Ekkor már éreztem, hogy valami velem se ok, és kapar a torkom meg szétmegy a fejem. Másnap reggel alig bírtam kikelni az ágyból, de ezen a szombaton volt az utolsó napom a suliban, így mindenképp menni akartam, és hát 12-re volt megbeszélve a tali Nickyvel a Penn Station-on és az új lánnyal.

Először el akart menni pár új ruhát venni Monique így elmentünk vele a Forever 21-ba (ő akart oda menni azért), és aztán irány egykis frozen yoghurt a St Marks Pl-en. Épp Dance Festival volt a hétvégén Mahattan-ben így abba is bepillanthattunk egy kicsit.

Monique-na haza kellett érnie 5-re így visszakísértük Nickyvel a Penn-re mi pedig először Chinatown és Little Italy felé vettük az irányt. Hát azt látnotok kellett volna. Mintha nem is NYC-ben lettünk volna. Még sose voltam Olaszországban (szégyen mi, pedig ott van mellettünk… de ígérem bepótolom amikor hazatérek kishazánkba) Semmi más nem volt szinte az utcában csak kisvendéglők, ahol pár asztal ki volt rakva az utcára, és szólt a zene, és finom ilkatok terjengtek minden felé… :) és igen rá lehetett gyújtani az asztalnál. Ez itt ugyanis ritkaság, mert szinte sehol, sőt megkockáztatom hogy a szórakozóhelyek, pubok, bárok, éttermek 99%-ban nem lehet bent a helyiségben rágyújtani. Ja igen és a piát nem viheted ki az utcára. Szóval a beülünk egy pohár ital mellé dumcsizni és közben elszívunk fél doboz cigit na az itt nem működik… kivétel ezek szerint Little Italy. Nem ültünk le sehol enni csak élveztük, hogy épp kisütött a napocska.   

Ezután Brooklyn lett a célállomás… és milyen jól tettük. Nagyon élveztem a délutánt annak ellenére, hogy tuti, hogy lázas voltam, mert égett a szemem, így napszemcsiben bírtam csak élni, de még így is jó volt. Sétálgattunk, és elmentünk egy Dél-Afrikai pub-ba. Nem tudtam betelni azzal, amikor idejöttem, hogy az amcsik milyen kedvesek a magyarokhoz képest, na de a dél afrikaiak… OMG. Már mikor Nickyt itt megismertem akkor tudtam, hogy ez így van, de ennek a bárnak a tulaja. Hát nem vagyok az a pasikról áradozós fajta… de ha lenne egy pontozó listám ő tízből 11-et kapna, és nemcsak a külseje, miatt, mert jól nézett ki persze, de a kisugárzás és az a stílus…. Na jó befejeztem. Ittunk egy malibu almalevet (valami speckó dél-afrikai almalével) és ettünk hasábkruplit… ami végre nem az a mekis féle, és jól elvoltunk ott vagy másfél órát. Aztán egykis séta… mert szinte nem is ittunk semmit de valahogy mindketten úgy éreztük, mintha legalább 5 feles lecsuszott volna. Csomót nevettünk. Valahogy nagyon szuper nap volt pedig igazából semmi extrát nem csináltunk. Valószínűleg ezt a társaság és a hely varázsa teszi. De amúgy tényleg… minden egyes alkalommal amikor megyek be a City-be elkap valami megmagyarázhatatlan jó érzés, és rájövök… „igen ezért kínlódóm más gyerekeivel” (és ezt tényleg idézőjelben vegyétek, mert alapjában véve nem olyan rosszak a gyerekeim).

Vasárnap, mióta itt vagyok először, egyszerűen nem volt lelki erőm felkelni. Sőt nemhogy felkelni úgy egyáltalán csinálni valamit. Még a skypehoz vagy a netezéshez is lusta voltam. 4 filmet néztem meg aznap. De nem baj ez is kell néha, és hát így legalább majdnem teljesen rendbe jöttem hétfőre.

Indult a heti rutin, ahol a hétfő mindig maratoni napnak számít edzés és family skype időintervallumát tekintve, amit este mozival zárok (olyan fél egy körül hazaérve). A héten a Fast5 volt terítéken.  Kedd  semmi extra és még mindig kicsit esős idő… ja igen ha azt elfelejtettem volna kb másfél hete esik szinte minden nap, páratartalom az egekben, és reggelente harapni lehet a levegőt. (pl ezért sem bántam annyira a vasárnapot, ugyanis napközben 2 vihar is elért minket, és csak este olyan 6felé tisztult ki a levegő). Aztán tegnap végre beköszöntött a nyár. Mentünk is a most már rendszeresnek számító tengerparti joggingunkra Nickyvel. Ezek a napok a kedvenc napjaink a hétköznapok közül Nickyvel ezért is van a hét közepén. Egy kicsit kocogunk (szerinte friking fitt vagyok :):)… szerintem egy évvel ezelőtt kellett volna ismerni, na mert akkor az voltam, most nagyon nem),sétálunk kibeszéljük az embereket és egymás magánéletét a homokban. Végre égetett a nap, és érezni lehetett az igazi óceáni illatot…

Csütörtökön persze megint itthon  dekkoltam egész nap mert, jött a mosógép szerelő, meg fodrászhoz vittem a kutyinkat. Este meg valahogy tök nyűgős voltam nem volt kedvem menni sehova (pedig futni akartam, ugyanis tegnap este annyira feltöltődtem a beachen, hogy még este is elmentem kocogni egy félórácskát.)

Pénteken délelőtt elmentem aerobicra, aztán le a beachre. Itt volt épp a takarítónő, meg a host anyám is szabin volt, szóval nem volt semmi kedvem itthon lenni. Szóval jogging, aztán tök véletlen összefutottam Larissával, lent a parton így eldumáltunk egyet. Délután meló, ugyanis playdate volt, szóval négy lurkót tartottam szem elött... de nem volt olyan vészes. hat óra felé jöttek host anyám barátátai így velük dumscsiztunk, mad én megpattantam a City-be olyan fél 10 felé mert este 11-kor volt randim Amelával a TQ. Itt tölteni nálam a hétvégét... ami a 3 napos Memorial weekend nek köszönhetően nekem is 3 nap off-ot jelent. Elég jónak igérkezik... szóval most bele is csapok, és szállítom majd nektek a részleteket a jövőhéten.

pusz

D